Gyógyfürdő


Ismertető

A Balfon feltörő gyógyforrásokat már a rómaiak is ismerték. Számos lelet bizonyítja, hogy a II. században, Marcus Aurelius császársága korában fejlett fürdőélet volt a településen. A gyógyvizeket nem csak fürdésre használták, hanem fogyasztották is.

A középkortól Sopron polgárai használták fürdésre a balfi gyógyvizet. A város 1342-ben meg is vásárolta Balfot. 1560-ban emelték az első fürdőházat és külön izzasztófürdőt, 1588-ban már 8 fürdőépület működött. Az új fürdőépületek megépítése után sok nemesi és főnemesi család kereste fel rendszeresen a fürdőt. Ebben az időben I. Ferdinánd megengedte, hogy Sopron város a fürdőzőktől díjat szedjen Balfon. Az idény május elejétől november elejéig tartott. A személyzet egy fürdőmesterből és egy csapkezelőből állt. Bécsből egy építészt hívtak meg, hogy találjon ki egy olyan vezetéket, amely megakadályozza a kénes víz elszivárgását.

Scholtz Jeremiás, Sopron város tisztiorvosa 1631-ben megjelentetett egy tanulmányt a balfi vízről. Írásában népszerűsítette a gyógyhelyet és vizét, ami fürdésre is és ivókúrára is alkalmas. Hamarosan csodatevő híre lett Balfnak.

A XVIII. század közepén a kádfürdő és a közös fürdő mellett az ivókúrát is bevezették. A "fürdős" feladata volt a fürdetés, a masszírozás, a piócázás és a köpölyözés. A XIX. század elején a balfiak fapadlóval burkolták földpadlós házaikat, hogy megfelelő színvonalú szobákat biztosítsanak a fürdővendégeknek.

A fürdő XIX. századi hanyatlása után az új tulajdonos - Wosinski István ezredorvos - első rangú fürdőhellyé fejlesztette Balfot. A XX. század elején az öt különböző összetételű forrást egyaránt használták fürdésre és ivókúrára. Wosinski érdeme a korszerűen berendezett hidegvíz gyógyintézet létesítése, ahol villamos fürdőkkel, villamos fényfürdőkkel és a Reitler-féle szárazlevegő-fürdővel kezelték a betegeket. Dr. Wosinski István az epilepsziásoknak gyógyintézetet, a munkásoknak 100 ágyas szanatóriumot, a szegényeknek pedig kollégiumot létesített.

A Balfon található kénes forrásokat 1975-ben gyógyvízzé nyilvánították. Több évszázados tapasztalat és tudományos vizsgálatok alapján a soproni orvosok bebizonyították, hogy a gyógyvízből elsősorban a szulfidkén fejti ki hatását a bőrön, a légutakon és a bél nyálkahártyáján keresztül. A kén a szervezetben a kötőszövet, a porc és a csont felépítésében játszik szerepet. A reumás szervezet kéntartalmát fokozza, az oxidációs folyamatokat elősegíti és a szervezetre élénkítően hat.

A balfi vizet az orvosok mozgásszervi és ortopédiai betegségek, valamint neurológiai megbetegedések kezelésére javasolják. Ivókúra formájában a palackozott ásványvíz rendszeres fogyasztása elősegíti a gyomor, a bél, a vese normális működését, a sejtek regenerációját és erősíti a csontozatot.

A gyógykezelésben felhasználják az ismert, már rómaiak korában is alkalmazott magas kénhidrogén tartalmú gyógyvizet. Az 1975-ben telepített gyógyfürdőkórház elsősorban gyógyvizének köszönhetően alkalmas a mozgásszervi betegségben szenvedők kezelésére és rehabilitációjára, de kedvezően használja ki a Fertő tó által módosított, Sopronra is jellemző klimatikus tényezőket. Napjainkban hatemeletes gyógyszálló és kórházépület áll a fürdő mellett.


Kapcsolódó oldalak

Amit mindenképp látni kell Balfon

A legfontosabb látnivalók Balfon


Balf környéki települések

A régió további látnivalókban gazdag városai, falvai